"...Én az életet már láttam, nem
félek és nem várok s ki megszólít,
megvetem...
De szilárdan s szépen állani akarok
s élni, mint az elfáradt oszloptartó
leányok,
Szeretni, kit eddig megláttam,
derék ha volt és menni mind-előre
daccal
S meghalni azután, - meglátni végül
is a fényt, mint aki eltévedt
És sokáig botorkált egy vak
alagútban, a sötétben,
S feljutott végül a napfényre,
Gyönyörű szép hajnalidőben! "

Weöres Sándor : Ima

Köszöntelek a folyók zúgásával,
a felhő-arcú hegyekkel, a hegy
forma fellegekkel,
a gong-alakú csillagokkal,
köszöntelek a szivárvánnyal, az éj
minden tüzével,
és végül az ámulatos nap-
ragyogással:
mind a tiéd! valamennyiben itt
vagy,
akkor is, ha szenderegsz és úgy is,
ha leszállsz hozzánk váratlanul
s a teremtmények seregének
megvilágítod újra meg újra
kerek pajzsaidat, eleven mezőkön
és rideg mérföldköveken
heverőket,
egyszerűségük örök titkában,
nyíltságuk rejtelmében,
miket állandó ittlétük miatt
oly könnyen, szüntelenül feledünk.

Szabó Lőrinc : Egy kis értelmet
a reménynek

Nem boldogságot, csak hitet, csak
egy kis értelmet a reménynek,
adj, Istenem,
emberi sorsot a szegénynek!
Nézd, gyönyörű volna az élet,
van pénz, nő, fény, expressz,
vasárnap,
és milliók
rabjai a nyomoruságnak.
Nézd, hogy tesz tönkre milliókat
ezerféle ravasz gonoszság,
pedig erős
nép nélkül elpusztul az ország.
Nektárral és ambróziával
csordul a Föld, s nem jut kenyér
se, –
mondd, Istenem,
törvény az ember szenvedése?
Mondd, látsz minket? Voltál te
éhes?
Fáztál valaha? Ugye, fáztál?
Szidtad magad,
mikor téli esőben áztál?
Ha nem éheztél, dideregtél,
nem szólok hozzád soha többet,
úgyse tudod,
mit gondol a szegény előtted;
de ha tudod, mi a csalódás,
ha gazdag vagy, de vagy szegény is,
akkor, uram,
hozzád küldöm imámat én is:
– Ne bántsd a pénzes nyomorultat,
ki közönyével megtiport,
de add nekem
ajkáról a biztos mosolyt,
a hitet, erőt! Adj új lelket
a sok-sok hitetlen szegénynek,
adj, Istenem,
egy kis értelmet a reménynek!

Kassák Lajos : Mindenkihez

Ne kövezzetek meg jó emberek
ha egyszer rám találtok
nyomasztó emlékeim és nyugtalan
vágyaim bozótjában.
Nem az vagyok én
akinek ti láttok engem.
Árnyék és fény
izzó nyár és fagyos tél
egyformán eltakar előletek.
És íme bevallom
önmagam takarom el önmagam
nem miattam hanem magamért
mint az a gyermek aki bújócskát
játszik.
Csak akarnia kell és láthatatlanná
válik
a házban ahol együtt él a családdal
vagy az utcákon tereken
ahol az emberek tömegei
sodródnak körülötte
azt hiszi senki se látja
és játssza együgyű játékait
önmagával önmagának.
Így élek és is mintegy kiszakadtan
a világból
s mégis mindenütt jelen valón.
Egy szem vagyok a testvéri szeretet
füzérében.
szenvedve mindenkiért
és harcban mindenkiért
de sosem mutogatva magam a
fórumokon.
Olyan vagyok ahogyan az elvetett
magból kikeltem
És nem szégyenkezem miatta.
Tudom jól tiszták a kezeim
nyelvem nem árulja el barátaimat
nem felejtem el halottaimat
s hogy ti másnak láttok engem
mint aki vagyok
ám legyen
csak arra kérlek benneteket
jó emberek
ne kövezzetek meg ha egyszer rám
találtok
nyomasztó emlékeim és nyugtalan
vágyaim bozótjában.

Kondor Béla : Vallomás

Hallgass meg. mindenható!
Szomorú és okos, aki
szent derekadnak támad
a fényes késsel. Bocsátható.
Tudom, a semmi ura vagy,
ahol a zűr összebónyált
kötéllépcsein a halott vagy
az elborult mászhat csak.
Hallgass meg hát; okok
poklában égőt, mert
fenyegetően eszes állatok
késett ivadéka vagyok,
készen a pusztulásra és ölésre;
egészen érett az ölelésre.

"A csodák mi vagyunk és minden
körülöttünk. A levegő, a víz. A
szemünk. Az agyunk. Bennünk
lüktet az univerzum, és mindenben
ott vagyunk mi magunk is.
Ismeretlen világ vagyunk, ismerős
ölben ringó kegyelem véges
életünk. Természet karján csecsemő
létünk bimbaja pattan, s elénk
hozza nap mint nap a teremtés az
aznapi csodát: az legyen neve,
aminek mi elnevezzük. Álom,
boldogság, szerelem, halál. Plazma,
elektron, dimenzió. Idő. Filozófia.
A szeretet valósága ez."